• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

Kiállítás, a baranyai gyermekotthonokban és lakásotthonokban élő gyermekek alkotásaiból



A kiállítást 2021. szeptember 22-én dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke nyitotta meg, közvetlen gondolatokkal méltatva az alkotó gyermekeket. Az ünnepség fényét emelte, hogy hangszeres magyar népzenével köszöntötték a kiállítókat a Szent Mór Iskolaközpont diákjai. Platthy István művészetterapeuta az alkotóműhely szellemiségét, az alkalmazott módszereket mutatta be.

A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ gyermekotthonaiban, lakásotthonaiban heti rendszerességgel folynak művészetterápiás foglalkozások. Az elmúlt két évben új kihívást jelentett a koronavírus járvány. A karanténidőszak alatt a gyermekek elszigeteltebben éltek a gondozási helyeiken, nem mehettek programokra, nem fogadhattak hozzátartozót sem. Nagyon hiányzott nekik, hogy szeretteikkel, hozzátarlózóikkal, barátaikkal személyesen nem találkozhassanak, csak online tarthatták velük a kapcsolatot. A bezártság ideje alatt nőtt bennük a szorongás, a frusztráltság és az agresszió, mely negatív érzelmeket csökkenteni tudták a művészetterápiás foglalkozások, amelyek keretén belül a Covid-világjárvány témáját is feldolgozták. Érdekelte őket, hogy maszkban hogyan lehet az érzelmeket vagy éppen az arcnélküliséget kifejezni, hiszen a maszkok által egyfajta elszemélytelenedés jött létre a társadalomban. A Covid vírus elektronmikroszkopikus alakjának képi megjelenítése a groteszkséget hívta életre a humor segítségével, máshol a szürrealista stílusú képek a tömeges elhalálozással szembesítenek bennünket. Kapcsolati problémák is kifejezésre jutnak: nem tudtak találkozni azok, akik szeretik egymást.

A  műhelyfoglalkozásokon olyan művészetterápiás módszerekkel is alkottak, amelyek a természet változásrendjére és a népművészet formakincsére, szimbólumaira épülnek. A népművészet formavilágának vizuális és nyelvi gondolkodásmódjára jellemző, hogy leképezi a természet és a benne élő ember szorosan egymásba kapcsolódó testi-lelki folyamatait. Ez a költőien megjelenített kifejezésmód alkalmas arra, hogy segítségével az alkotók olyan folyamatokat éljenek át, amelyek keretet adhatnak a saját elszenvedett traumáik, érzelmi elhanyagoltságuk önkifejező módú szimbolikus feldolgozásához, önvalójuk megtalálásához, énük szerves megéléséhez. A népművészeti motívumokat, a népi műveltséget és a népmesék képzeteit nem lemásolva, hanem értelmezve, továbbgondolva teremtik meg saját személyes, szimbolikus, képi világukat a gyermekek.

 

A kiállítás megtekinthető a Civil Közösségek Háza Gebauer Galériájában (Pécs, Szent István tér 17.) 2021. október 19-ig, hétköznapokon 9 órától 19 óráig.

A kiállításon résztvevők

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.