• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

2022. május 27-én főzőversenyen vettünk részt a Pécsi Gyermekotthon 3-as számú csoportjának lány gondozottaival. Főételnek sertéspörköltet készítettünk juhtúrós, snidlinges galuskával, desszertnek pedig Rákóczi túrós pohárkrémet.

A receptek elkészítésében a gyerekek nagy örömmel vettek részt, és nagyon ügyesen forgatták a fakanalat. Az ételek elkészítésénél még az is nehézséget okozott, hogy bográcsban kellett mindent megfőzni, ami a galuska szaggatásánál meglehetősen nehéz feladat volt. A főzés rejtelmein kívül a gyermekek gyermeknapi programokon is részt vehettek: körhintázás, arcfestés, kézműveskedés, aerobick. Ezen kívül Oláh Ibolya énekesnő is elénekelt néhány dalt a főzőversenyen. 


Dobogós helyezést ugyan nem ért el a csapat, de az ételek közös elkészítése nagyon jó hangulatban telt! Tervezzük, hogy jövőre újra megpróbáljuk!

Az elkészített ételek receptjei:


Sertéspörkölt juhtúrós snidlinges galuskával


Hozzávalók: (10 főre) 2 kg sertéscomb, 50 dkg vöröshagyma, 2 evőkanál sertészsír, só, 1 paprika, 4 gerezd fokhagyma, 1 paradicsom, 3 kiskanál kömény, 3 kiskanál őrölt feketebors, 2 evőkanál őrölt paprika, 1 csípős paprika.
A sertéscombot egyforma kockákra vágjuk, a vöröshagymát megtisztítjuk, és felaprítjuk. A paprikát feldaraboljuk, a paradicsomot négyfelé vágjuk, a fokhagymát szétzúzzuk.
A bográcsban először felolvasztjuk a zsírt, és csipetnyi sóval megfonnyasztjuk rajta a vöröshagymát. Beledobjuk a tv-paprikát, majd pár percnyi párolás után a paradicsomot is. Köménnyel, őrölt borssal, fokhagymával ízesítjük, majd hozzáadjuk a húst. Átkeverjük, fél órát hagyjuk főni. Ezután beletesszük a pirospaprikát, megsózzuk és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a húst. Így készre főzzük.
A galuskához: (10 főre) 50 dkg juhtúró, 3 tojás, 1,5 kg liszt.
A körethez a juhtúrót elkeverjük a tojásokkal és a liszttel. Sózni a túró miatt valószínűleg nem szükséges. Alaposan kidolgozzuk, majd egy órán át pihentetjük. Deszkáról forró vízbe szaggatjuk, kifőzzük, leszűrjük, és a pörkölt mellé kínáljuk.

"Rákóczi túrós" pohárkrém


Hozzávalók: (10 főre) 50 dkg zabkeksz, 1 kg tehéntúró, 0,5 kávéskanál vanília kivonat, 1 kg mascarpone, 20 dkg porcukor, 1 üveg sárgabaracklekvár.
A zabkekszet összetörjük, vagy aprítóban ledaráljuk. A túrót, a mascarponét, vaníliát és a porcukrot alaposan kikeverjük. Előveszünk tíz poharat, szórunk az aljára kekszmorzsát, teszünk rá a túrókrémből, majd kanalazunk rá a lekvárból. Ismét morzsa, túrókrém, a tetejére pár pötty lekvár és morzsa jöhet. Ha kész, azonnal tálalhatjuk, de hűtőbe is tehetjük.

Készül a desszert Bográcsban készül az étel

Bográcsban készül a pörkölt Bográcsban készül az étel

Tálalás közben Ételek tálalva, csoportkép

Pörkölt nokedlivel tálalva

 

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A bmgyk-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.