A gyermek- és lakásotthonok befogadják a gyámhivatal által ideiglenes hatállyal elhelyezett és nevelésbe vett gyermekeket, illetve azokat a fiatal felnőtteket, akiknek utógondozói ellátását – a működtető hozzájárulásával – a gyámhivatal elrendelte. Biztosítjuk számukra az otthont nyújtó ellátást.

Szakmai személyi feltételek: a szervezeti egység keretein belül működő otthonok földrajzi elhelyezkedésük, illetve feladatellátási profil alapján szakmai egységeket – gyermekotthonokat alkotnak. A szakmai egységben folyó munkát a szakmai egység vezetője  koordinálja. A munkát szakmai egységek szintjén egy gyermekvédelmi ügyintéző, egy pszichológus és egy fejlesztő pedagógus segíti. A lakásotthonokban, illetve a gyermekotthonok csoportjaiban nevelők, gyermekvédelmi asszisztensek és gyermekfelügyelők végzik a gyermekek körében folyó közvetlen nevelési, illetve gondozási feladatokat.

A lakásotthonok és a gyermekotthonok elsődleges jellemzője: a családias jelleg, ami azt jelenti, hogy a családmodell mintájára alakítjuk a lakásotthon szervezetét, működési rendjét, hétköznapjait és hétvégéjét. A lakásotthonok családi házakban működnek, amikhez udvar és kert is tartozik. Neveltjeink gyakorolhatják a szomszédi kapcsolatot, beilleszkedhetnek egy közösség életébe, barátságokat köthetnek. Feladatunk az önálló életre való felkészítés, hogy gyermekeink családjukba visszakerülve vagy kikerülve a gondozásunk alól, megállják helyüket. A „családias jelleg” egyfajta arany középutat jelent a személytelen intézeti elhelyezés és a szoros, vérségi kapcsolaton alapuló családi forma között. Az alacsony gyermeklétszám, az épületek adottságai megfelelő szakember gárdával biztosíthatják a biztonságot, menedéket nyújtó légkört, a személyre szabott törődést oly módon, hogy a gyermek érezze a feltétel nélküli elfogadás mellett a meghittség élményét.

A lakásotthoni és gyermekotthoni elhelyezés célja: a jogszabályban lefektetettekkel összhangban, hogy a gyermek testileg, értelmileg, erkölcsileg korának és képességeinek megfelelően fejlődjék. Személyisége a lehető legteljesebb módon kibontakozzon. Képessé váljon a vér szerinti családjába visszailleszkedni, valamint az önálló életvitelre és a társadalmi beilleszkedésre. Ezen túl, legfontosabb célunk az emberi létezésnek, az emberi cselekedeteknek is a célja: a boldogság elérése, megtanulása. Az itt élő gyermekek tanult tehetetlenségét kell felszámolnunk, hozzá kell segítenünk őket a nevelés során a boldogság átéléséhez, a mindennapi élet öröméhez.



Bogád, Rákóczi utca
Pitypang Lakásotthon - Bogád, Rákóczi u. 25.

Komló, Munkácsy utca
Gesztenye Különlges Lakásotthon - Komló, Munkácsy u. 106.

Pécsvárad, Kossuth Lajos utca
Tücsök Különleges Gyermekotthon - Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 6.

Pécsvárad, November 29. utca 17.
Vidra Különleges Gyermekotthon - Pécsvárad, November 29. u. 17.

Komló, Kodály Z. utca 16.
Gólyahír Lakásotthon - Komló, Kodály Z. u. 16.

Komló, Majális tér 3.
Bóbita Lakásotthon - Komló, Majális tér 3.

Komló, Munkácsy utca 88.
Százszorszép Lakásotthon - Komló, Munkácsy u. 88.

Sellye, Korongi tér 11.
Fülemüle Lakásotthon - Sellye, Korongi tér 11.

Szigetvár, Gábor Áron utca 16.
Sólyom Lakásotthon – Szigetvár, Gábor Áron u. 16.

Szigetvár, Batthyány utca 11.
Kolibri Lakásotthon - Szigetvár, Batthyány u. 11.

Szigetvár, Miklós utca 1.
Sirály Lakásotthon - Szigetvár, Miklós u. 1.

 A lakásotthonokban elhelyezett utógondozottak: esetükben a lakásotthon házirendjének utógondozottakra vonatkozó kiegészítéssel kell rendelkeznie, az utógondozás a lakásotthoni nevelőcsoport és kijelölt utógondozó szoros együttműködésével történik. Az utógondozói ellátásban részesülő teljes körű ellátásban részesül a lakásotthonban. Térítési díjat fizet. Az utógondozó otthonban élők mindennapi életritmusát, a fiatalok együttélését, az elvárt viselkedést a házirend szabályozza. Az otthonba történő befogadást követően a fiatal a szabályzatot elolvassa, aláírásával igazolja annak tudomásul vételét. Az utógondozás egy korábban megtervezett nevelési-gondozási feladat utolsó állomása lehet, amelyben a családhoz hasonlóan „elengedik a fiatal kezét” és megmérődik a korábbi évek munkája.

Weboldalunkon sütiket használunk

A bmgyk-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.